2012. október 20., szombat
Mátra
A Mátra az Északi-középhegység egyik, vulkanikus eredetű tagja, amely 900 négyzetkilométeren terül el a Cserhát és a Bükkközött. Itt található Magyarország két legmagasabb hegycsúcsa, a Kékes (1014 m) és a Galya-tető (965 m). A 100 legmagasabb magyar hegycsúcs között 26 mátrai található, ezzel a 2. helyezett átlagmagasságban a Bükk után. Kiterjedése kelet-nyugati irányban 40–50 km, észak-déli irányban 15–22 km. A Kárpátok belső vulkáni övezetéhez tartozik, de formáit a miocén vulkánosság óta már jelentősen átalakították az utólagos szerkezeti mozgások és az erózió. Jelentős érckészlete miatt sokan kutatták kialakulását és vulkanizmusának történetét, de a geológusok között még a közelmúltban is viták zajlottak az egykori kitörési központok hollétéről.
A Mátra több, eltérő arculatú részre tagolódik. Félkörívű nyugati gerince a Nyugati-Mátrával (Muzsla, 805 m) kezdődik, melyet a Cserháttól a tektonikus eredetű Zagyva-árok választ el. A hegység központi része – a Magas-Mátra – hordozza a legmagasabb csúcsokat, bár ezt az elnevezést ritkán használják. A vonulat két fő szakasza a meredek, kőtengerekkel és zárt bükkösökkel borított Mátrabérc és a Kékes tömbje, amelyeket a Nagy-völgy tagol ketté. A Kékeshez közeli Sas-kőtől (898 m) kelet felé Keleti-Mátra néven folytatódik a fokozatosan lealacsonyodó főgerinc, mely végül a Tarna völgyénél ér véget. Dél felé a Mátraaljaszőlőkkel borított lankái jelentik az átmenetet a hegyvidék és az Alföld között, míg északon Mátralába hegylábfelszínei ereszkednek alá a Zagyva felső szakaszát övező dombságra.
Kialakulása [szerkesztés]
A vulkánosság előtti képződmények [szerkesztés]
A Mátra kialakulása szorosan összefügg az Északi-középhegység és a Kárpátok kialakulásával. A miocén kori vulkánosság előtt létrejött képződmények elsősorban a Mátra meredek északi oldalán bukkannak ki. Ennek oka, hogy a vulkánosságot követően a hegység egésze kibillent déli irányban a Mátrától és a Bükktől délre húzódó árok besüllyedése miatt. A déli, lankásabb részt fiatal üledékek temették be, az északi oldalon pedig a pleisztocén során csuszamlásokkal meredek lejtők alakultak ki.
A hegység kristályos aljzatának anyaga zárványként fordul elő a vulkáni kőzetekben. Ezeket nem számítva a legidősebb képződmények a Darnó-vonalnak nevezett, a Keleti-Mátrán északkelet-délnyugat irányban áthaladó törésrendszer mentén helyezkednek el. A vető névadója a Recsk és Sirok között emelkedő Darnó-hegy, ahol triász mészkő, radiolarit ésagyagpala, valamint szintén középidei bazalt párnalávák, néhol pedig óidei (felső perm) mészkőtömbök is találhatók.
A Mátra északi lábánál sok helyen eocén vulkáni és karbonátos rétegek települnek a középidei képződményekre; többségüket fúrásokból ismerjük, de a Keleti-Mátrától északra felszínre is bukkannak. Ezek a kőzetek a periadriai vulkanizmushoz köthetők, amely az Alpok déli előterében játszódott le. Vízszintes tektonikus mozgásokkal kerültek mai helyükre, a valódi mátrai vulkánossághoz tehát nincsen közük. Ennek az időszaknak képviselője az a magmás intrúzió (benyomuló kőzettest) is, amelyhez a recski szkarnosércesedés is kapcsolódik.
Az oligocén kor jellegzetes üledékei (budai márga, tardi agyag, kiscelli agyag) a Mátralábát helyenként több száz méter vastagságban fedik. Rétegeik a szén-dioxidban éskénhidrogénben gazdag forrásvizek – a csevicék – anyakőzetei. A kiscelli agyagba néhol tufa- és tufitrétegek települnek, de ezek sem a mátrai, hanem egy távolabbi tűzhányó termékei lehettek. A kiscelli agyag felett már a miocén kezdetéről származó glaukonitos homokkő, a parádi slír és konglomerátumrétegek találhatók: ez utóbbi legtöbb helyen a miocén vulkáni kőzetek feküje.
A miocén vulkánosság [szerkesztés]
A Sombokor meredek oldalú tömbje a Kékestől északnyugatra
A Mátra fő tömegét a középső miocén (bádeni) piroxénandezit, andezittufa és vulkáni agglomerátum váltakozásából álló több száz méter vastag rétegvulkáni kőzetösszlet adja. A vulkáni tevékenység mozgatórugója a Kárpát-medence térségét alkotó kétkőzetlemez, az Alcapa és a Tisza-Dácia egymás mellé kerülése volt. Az összetartó, forgó mozgást végző tektonikus lemezekvándorlását nem szubdukció (alábukás), hanem tágulásos folyamatok kísérték: ezen időszakok alatt juthatott felszínre akalciumdús magma. A mintegy 21 millió éve, a miocén első részében kezdődött belső-kárpáti mészalkáli vulkánosság egészen apleisztocénig tartott. A Mátra 13-18 millió évvel ezelőtt alakult ki a kontinensünk geológiai fejlődéstörténetében is jelentősnek számító eseménysor részeként.
A miocén vulkánosság bevezető szakaszaként ismert robbanásos jellegű, „savanyú” (SiO2-ban gazdag magmákat felszínre juttató)vulkanizmus kőzetei itt is megtalálhatók. Az alsó-, középső- és felső-riolittufa gyűjtőnéven besorolt piroklasztitok közül a Mátrában a középsőt azonosították be. Helyi változata viszonylag kevésbé nagy szilíciumtartalma miatt a tari dácittufa elnevezést kapta, amelynek pontos korát nem ismerik: keletkezési ideje 15-18 millió év között lehet. Részben szárazföldi, részben víz alatt lerakódottignimbritként fordul elő 500-600 méteres magasságig a nyugati és a keleti részeken egyaránt. Mivel viszonylag magasabb területeken is megtalálható, biztos, hogy alapvető szerepe volt a hegység szerkezetének kialakulásában. A legvalószínűbb forgatókönyv szerint heves és hosszantartó kitöréssorozatról lehetett szó, amely egy kalderabeszakadással végződött. A másik lehetőség, hogy a Mátra dél felé történt kibillenése okozza a tufás kőzetösszlet kiemelt földrajzi helyzetét.
A Mátra mai formakincsét is meghatározó andezites lávatakaró a tari dácittufa kialakulásával nagyjából egy időben vagy 1-2 millió évvel később, a miocén intermedier vulkanizmus során jött létre. Az andezites, tehát közepesen nagy SiO2-tartalmú magma képződése a lemezalábukáshoz köthető: a felszínről alábukó lemez nagy illóanyag-tartalma felfelé áramolva átitatja a felette lévő köpenyrészt. A köpenymetaszomatózisnak is nevezett folyamattal lecsökken a köpeny anyagának olvadáspontja, tehát könnyebben alakulhat ki a magma. Az ekkor keletkező olvadék még bazaltos összetételű, de mire bonyolult magmakeveredési és differenciációs (elkülönülési) folyamatokon keresztülmenve a felszín közelébe kerül, egyre inkább andezites jellegű lesz. Az andezites láva – a riolitos-dácitoshoz képest – már kevésbé heves, explozív helyett effuzív kitörések alkalmával jut napvilágra, amelyek nem járnak kalderaképződéssel. Ilyenkor – így a Mátra esetében is – inkább a nagy területű lávatakarók jellemzőek.
Az andezitvulkánosság befejeződésével a Gyöngyöspata és Szurdokpüspöki közötti medencében kovaföld (diatomit), majd lajtamészkő ülepedett le, majd a miocén vulkanizmus zárásaként hegység déli peremén még működött néhány kisebb riolitvulkán (egyik maradványa a Kis-hegy dagadókúpja Gyöngyössolymosnál).[1]
A Mátra vulkánmorfológiája
A Havas (599 m) vulkáni kúpja Gyöngyöspatától északra
A vulkanológusok között az utóbbi évtizedekben vita folyt a hegységben feltételezett kitörési központok helyéről, illetve a mátrai kaldera vagy kalderák méretéről. Korábban a Mátra egészére kiterjedő kalderát feltételeztek, melynek központja a Gyöngyösoroszi ércesedés lett volna. Később a Nyugati-Mátrát, mint lehetséges kalderaperemet elvetették: űrfelvételek vizsgálata alapján egy 13 km átmérőjű kalderát valószínűsítettek, amelynek határait a Havas (599 m)-Tót-hegyes (815 m)-Piszkés-tető (945 m)-Galya-tető(965 m)-Csór-hegy (738 m)-Sár-hegy (500 m) vonalon húzták meg. Egyes nézetek szerint az andezit-lávatakarót kis, önálló kitörési központok hozták létre; kalderának ebben nem feltétlen volt szerepe.
A legújabb vulkanológiai, vízhálózat-elemző és geofizikai módszereket is felvonultató vizsgálatok is ezt a – legalábbis részben – kalderamentes álláspontot támasztják alá. A hegységben három krátermaradványt sikerült rekonstruálni, a nagy kaldera vagy kalderák létezése azonban egyelőre nem bizonyított. A kráterek közül kettő a Keleti-Mátrában található: a kékesi (Négyeshatár-Hidas-bérc-Kékes-Sas-kő-Markazi-kapu-Hegyes-tető) és a nagy-szár-hegyi (Kis-Szár-hegy-Nagy-Szár-hegy-Oroszlánvár-Jóidő-hegy). A harmadik azonosított krátermaradványt a Galya-tetőről délre, a Csukás- és a Cseternás-patak völgyfőinél tételezik fel. Az innen nyugatra eső vonulatok viszont már nem az elsődleges vulkáni formakincset tükrözik; az eredeti formákat erősen átalakították a tektonikus mozgások és az erózió. A Nyugati-Mátrában délkeleti irányú hatalmas, tektonikus eredetű csuszamlások nyomait mutatták ki. E mozgásokra már vulkáni tevékenység megszűnte után kerülhetett sor a hegység kibillenésével párhuzamosan. Tovább formálta a terület arculatát a mai Kövicses-patak völgyében futó oldalelmozdulásos vető. A lávatakarókat létrehozó kiömléses kitörési központok mellett az erőteljes geomorfológiai átalakulás miatt ugyanakkor nem zárható ki teljesen a kalderák léte sem, bár ezek hozzávetőleges elhelyezkedése is igen nehezen lenne bizonyítható.
Földrajza
A hegység mai felszíne
Apró tisztás a Kékes északi lábánál
A miocén korban kialakult elsődleges vulkáni formák a pliocénra lepusztultak, a folyóvízi erózió völgyekkel szabdalta fel a hegységet. A Mátra dél felé billent, aszimmetrikus felszínét a déli oldalon lankás, hosszú hátak, déli-délkeleti futású völgyek tagolják. A meredek északi lejtőket viszont suvadások, andezitlávából, lávabreccsából álló kipreparálódott sziklák és kőtengerek jellemzik. A főgerinc közelében lévő sziklaképződmények (Szamár-kő, Sas-kő, Disznó-kő) kemény, ellenálló anyaguknak köszönhetik fennmaradásukat. A periglaciális kőtengerek a legutolsó jégkorszakok során aprózódással jöttek létre, amire nevük is utal (periglaciális = jégtakaróhoz közeli). A Mátrában található Magyarország legnagyobb reliefenergiájú területeinek egy része: a relatív szintkülönbség a négyzetkilométerenkénti 350-400 métert is meghaladja a Kékestől keletre, délkeletre, de nem sokkal marad el ettől a Nyugati-Mátrában a Nyikom hegycsúcs (764 m) környéke sem. Viszonylag kevésbé tagolt – egyúttal nagyobb átlagmagasságú az Ágasvártól a Galya-tetőig terjedő Mátrabérc: a hegység 30 legmagasabb csúcsa közül 21 itt emelkedik.
A délre fekvő Mátraalja lankásabb, kiterjedtebb; fokozatosan simul bele az Alföld részét képező Gyöngyösi-medencébe. A Mátralába 250–400 m magas pliocén végi-pleisztocén hegylábfelszíne jóval sűrűbben szabdalt. Mindkét átmeneti térséget kisebb vulkáni kúpmaradványok színezik, melyek közül csaknem eredeti állapotában maradt meg a verpeléti Vár-hegy. A parazitakráter-szerű képződmény azonban a kőbányászatnak köszönheti mai formáját: a kőzetanyag kitermelése során az egykori vulkán belső szerkezete is feltárult. Az utóvulkáni működés tanúi a Mátraalja hidrokvarcit gejzírkúpjai (Asztag-kő, Bába-kő). Egykor vulkanikus eredetűnek tartották a Mátraháza közelében lévőHórakó nevű mélyedést. A hűvös mikroklímájú, tölcsérszerű, 15 mély katlan azonban beomlással, csuszamlással keletkezett. Nevét a benne sokáig megmaradó hóról kapta.
Más vulkanikus eredetű hegységekhez képest viszonylag sok barlang, sziklaüreg ismert a Mátrában. A tektonikus eredetű Csörgő-lyuk a leghosszabb közülük: dácittufában kialakult folyosói összesen 428 méter hosszúak, 30 méter mélységbe nyúlnak. Ismert és híres barlang még a Gyula-barlang is, az egyetlen Mátrában található barlang, amiben ásatás is folyt.
A gazdag érctelepek és a kiváló építőanyagnak számító andezit miatt már a középkorban több bányát nyitottak a hegységben. Sebhelyeik (Gyöngyösoroszi, Recsk) a rekultivációellenére ma is meghatározzák a tájképet. A Mátra déli lábánál 7-8 millió éve, a miocén végén létrejött állóvizekben – az egykori Pannon-tó öbleiben – óriási lignittelepekkeletkeztek, amelyeket Visonta térségében – „antropogén tájat” kialakítva – külszíni fejtéssel bányásznak.
Mátrafüred
Mátrafüred határában a Somor- és a Csatorna-patakok közötti Benevár-bérc déli végén 471 méter magasságban található Benevárának romja. A vár nevét feltehetően Bene vitéztől kapta, aki Árpád fejedelem Edömér nevű vezérének unokája volt és pogány földvárat épített a Benevár-bércen. A tatárjárás során elpusztult kezdetleges földvár helyén Csobánka ispán épített új kővárat, mely nemzetségének székhelye lett. A 14. század elején ez volt az egész Mátra vidékének legkorszerűbb erődítménye. A Csobánka család tagjai Csák Mátéhoz csatlakoztak Károly Róbert király ellenében, közülük Dávid a rozgonyi ütközetben életét is vesztette. Ezért a király 1327-ben megfosztotta a Csobánkákat minden birtokuktól, és Benevárat a Szécsényi család ősének, Tamás ispánnak adta. A vár egészen 1424-ig a Szécsényi család kezén volt, amikor a király szerezte meg. 1438-ban Albert király a Rozgonyiaknak adományozta. A várat feltehetően a közeli Pata favárába befészkelődött husziták pusztították el a 15. század közepén. Jelenleg a vár palotarészének falai és néhány szakaszon a várfalak maradványai láthatóak részben helyreállított állapotban.
Régen a vártól délre, a Kőporos-tető 400 méter magas fennsíkján volt Bene falu, aminek első írásos említése 1301-ből származik. A települést Benepusztának, Beneváraljának is nevezték.
1713-ban a pestisjárvány elkerülte Benét, a lakosok hálából építették 1767-ben a barokk fogadalmi kistemplomot, amely előtt1833-ban állított kőkereszt található. A 19. század elejéig a Bene-patakon posztóverő kallómalmok sora működött, melyeknek köszönhetően iparvidék alakult a környéken, és a benei posztó igen híressé vált. A régi kallók azonban nem vehették fel a versenyt a gyáriparral, így Bene a 19. század második felében teljesen elnéptelenedett.
Újabb fellendülést csak a turizmus elterjedése hozott, amit turistalétesítmények kiépítésével az 1887-ben megalakult Mátra Egylet indított el. A Bene feletti hegygerinceken kilátók (Kozmáry-kilátó), a völgyekben forrásfoglalások, menedékházak, pihenőhelyek épültek.
Mátrafüred mai nevét 1893-ban kapta hideg vízű fürdőjére utalva, Ótátrafüred mintájára. Ebben az évben már működött első fürdője.
A 20. század első évtizedében már több szálló üzemelt a településen, majd 1908-ben kiépült a Gyöngyös‑Parád kocsiút is. Az első komolyabb fejlesztést Puky Árpád polgármester szorgalmazta, aki Warga László műszaki főtanácsossal elkészíttette a település rendezési tervét: ekkor alakult ki Mátrafüred mai arculata.
A falut a trianoni békeszerződés után fedezték fel és „foglalták el” az üdülők. Így az 1920-as évek végére már számos villa épült. Ezekben az időkben kezdték el a falu határában elterülő Sás-tó rendbetételét is.
1923. június 5-én megindult a Gyöngyös–Mátrafüred kisvasúti vonalon a forgalom. Ez a vonal csatlakozott a Mátrát behálózó keskeny nyomközű vasúthálózathoz. A hálózat első szakaszait már az 1906-os években elkezdték építeni 600 mm-es nyomközzel. 1925-ben felújították és 760 mm-es nyomtávúra építették át. Ekkor még kizárólag teherszállításra használták a vonalakat, de 1926. június 19-én megindult a korlátozott közforgalmú személyszállítás is Gyöngyös és Mátrafüred között.
Az 1949-es államosítás után sorra építették, illetve alakították át az épületeket tömeges, szakszervezeti üdültetés céljából. 1976-ban Mátrafüreden épült meg a hegység első modern szállodája, az Avar. 1983-ban nyílt meg a Palóc Néprajzi Magángyűjtemény, majd 1996-ban a régi iskola épületébe költözött és új kiállítással bővült. Jelenleg Palóc Néprajzi Magángyűjtemény és Babakiállítás néven tekinthető meg.
A településen élők számára már a millenniumi évektől kezdve rendszeresen felmerült az önállósodás, Gyöngyösről való leválás gondolata. A 2005. szeptember 25-i népszavazáson a lakosok többsége az önállósodás mellett döntött, de a belügyminiszter nem terjesztette elő a kezdeményezést a köztársasági elnökhöz
A kisvasút
Története
A Mátrában az első keskeny nyomközű vasutat 1906-ban az Egri Érseki Uradalom építette. A 600 mm nyomtávolságúlóvontatású pálya, mely Gyöngyössolymostól északra a Nagy-völgyben volt található, később a Nyírjesi vonal nevet kapta. Szintén az uradalom építette egy évvel később a Csukás-völgyi vonalat a Szalajkaháztól Mátraszentimre alá, majd magántőkéből elkészült a Monostor-völgyi vonal. 1914-ig összekötötték a pályákat, így alakítva ki egy teljes fuvarozási hálózatot a Mátrában.
1916-ban a lóvontatást felváltotta a gőzmozdony. Az első mozdonyt Liza névre keresztelték. Mivel Gyöngyös és Gyöngyössolymos között még nem volt vasúti összeköttetés, a mozdonyt közúton kellett elvinni: Az útra síneket fektettek, amiken végiggurult a mozdony, majd a mögötte lévő pályát felszedték és elé rakták. A művelet 11 napig tartott. 1917-ben ez a hiányzó szakasz is megépült.
A ma is működő Gyöngyös-Mátrafüred közötti pályát 1923. június 5-én adták át a teherforgalomnak. Egy szakasza Gyöngyöstől a Farkasmályi borpincékig már 1911-ben üzemelt, a város 1918-ban elkészítette a tervet a folytatásra, de a gazdasági helyzet miatt öt évet kellett várni a megvalósulásig. A vonal a Gyöngyös-Benei Vasút nevet kapta. (Bene Mátrafüred régi neve.)
Az 1925-ben lezajlott felújítás alkalmával a szárnyvonalakat átépítették 760 mm-es nyomtávúra. 1926. június 19-én indult meg a rendszeres személyszállítás; 1928-ban a gyöngyösi végállomást az Orczy-kastély mellé tették, 835 m-rel meghosszabbítva a vonalat. Az 1930-as évek elején Gyöngyös városa megvásárolta a magáncégek kezében lévőGyöngyös – Mátrafüred szakaszt. Ennek a szakasznak 1932. május 12-étől lett hivatalosan is a neve Mátravasút. Ezen a vonalon akkor a Karcsi és a Gizi nevű mozdonyok voltak szolgálatban.
1937-ben a város elfogadta a vasút 10 éves fejlesztési tervét. A tervben kettős vágány kiépítése, 1 km hosszabbítás és villamosítás állt a mátrafüredi vonalon, Gyöngyössolymos felé a személyforgalom megindítása és új vonalakGyöngyösoroszi és Visonta felé. Sajnos a tervek a világháború miatt nem valósulhattak meg. A forgalom 1944 októberében állt le. A mozdonyokat a vasutasok szétszerelték és elrejtették, nehogy a német vagy szovjet hadsereg lefoglalhassa.
A II. világháború nagy veszteséget okozott, de a város még 1945-ben korszerűsítési tervet dolgozott ki, a környező falvak újjáépítésében is nagy hasznát látták. Áprilisig csak a megszálló szovjet hadsereg használta, 1946/47 telén indult be a teherszállítás, 1947. április 16-án a személyforgalom. Bár a város szerette volna, a vasút nem maradt a tulajdonában:1949-ben államosították az egész vonalhálózatot. 1951-ben a Pipishegyi Szerszám- és Készülékgyárhoz 3,6 km új vonalat építettek. A hálózat elérte legnagyobb kiterjedését, 46 km vonalhosszt.
Az ipari létesítményeket is kiszolgáló vasút forgalma folyamatosan növekedett. Hogy ezt ki tudják elégíteni, a 60-as évekelején lecserélték a gőzösöket dízel meghajtású mozdonyokra. 1961-ben a vasút úttörővasúttá alakult. AGyöngyössolymos – Lajosháza vonalon 1968-ban vezették be az általános személyforgalmat. A teherforgalom közútra való áttérésével 1978-tól a fa, 1980-tól a kő szállítása szűnt meg. A gazdaságtalanná vált szárnyvonalakat felszedték, a teljes vonalhosszúság 18,5 km-re csökkent.
1979-86 között a megmaradt vonalakat korszerűsítették, új személykocsikat szereztek be. 1983-ban új állomásépület épült Gyöngyösön. 1987-ben a vasút visszakapta a Mátravasút nevet.
A rendszerváltást követően mint sok más kisvasút, ez is a megszűnés szélére sodródott. Az 1993-1994-es években sikerült megakadályozni a vasút megszüntetését. 1995-ben új kocsiszín épült Gyöngyösön. A gondok megoldásáért legtöbbet az Országos Erdészeti Egyesület elnöke, a Mátra-Nyugat-bükki Erdő- és Fafeldolgozó Rt. vezérigazgatója, Schmotzer András tett, aki a Földművelési Minisztérium és a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány segítségét is megszerezte.
2005 áprilisában a lajosházi vonal árvízkárokat szenvedett, így üzemszünetet kellett elrendelni. A forgalom 2 év múlva, 2007 április végén indult meg egy átfogó pályafelújítás után. Megerősítették az alépítményt, több száz méter hosszban "c" rendszerű 34,5 kg/m tömegű vágányokat fektettek le Gyöngyössolymos térségében. Egyúttal fejlesztési terv született a vasút Lajosháza–Szalajkaház 3,5 km-es vonalszakaszának visszaépítésére. A vasútépítési munkák 2008 nyarán kezdődtek, amikor elkészült az alépítmény és újjáépültek a nyomvonalon a hidak. A vágányok fektetése 2009 augusztusában kezdődött el. A meghosszabbított vonalat a 2009.október 10-i kisvasúti napon adták át ünnepélyes keretek között.[3] Ezen a vonalon összesen 5 üzemnap volt, mert az új szakasz súlyos árvízkárokat szenvedett 2010 05.16.-án este a helyre állítás megkezdődött 2010 07.12. de félbe maradt, végül 2012 09.08.-án, a "Kisvasútra fel!" programsorozat lezárásának napján indult meg újra a forgalom. Az új végállomáson vadasparkot alakít ki az erdészet.
Időközben a tulajdonos Egererdő Zrt. vezetésében változások történtek. Az Egererdő 2010. december 19-i üzemzárásától 2011. április 1-ig a vasúton a menetrendszerű közlekedést felfüggesztette. 2011. március 24-én az üzemeltető Egererdő Zrt. szakmai fórumot rendezett a kisvasút jövőjéről. A közlekedés a Mátravasúton ismét működik, továbbra is az Egererdő Zrt üzemelteti.[4] Mátrafüredreütemes menetrendben akár óránként, Lajosházára 4 vonatpár közlekedik ebben a szezonban.
Járműállomány
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)